Rossetti ékszerek és nyereményjáték | Rengeteg kép

Aki követ instagram-on, láthatta az insta storymban, hogy érkezett hozzám pár Rossetti Bizsu. Választhattam a gyönyörű ékszerek közül, ami hát elég nehéz volt, mert annyi szépség található az oldalon.
Lássuk, hogy mik érkeztek hozzám:
Kezdjük talán ezzel az élénk pink, bojtos fülbevalóval és karkötővel.
Nagyon szerettem volna egy bojtos szettet és végül ezt a kettő bizsut választottam.
A fotón egy kicsit világosabbnak a karkötő, pedig nem az. Teljesen jól passzolnak egymáshoz, így majd szuperül fel tudom dobni velük a legegyszerűbb nyári öltözékemet is.

Nappa karkötő
A legjobban az tetszik benne, hogy többsoros, így olyan mintha több karkötőt vettem volna fel. Szegecses műbőr rész, gyöngyök és a bojtok.
Imádom.
Kapható több színben.


Színes, bojtos fülbevaló
Igazán kis trendi, bohém darab, amit szerintem sokat fogok hordani.
Tetszik, hogy van benne egy pici kő és gyöngy is, a bojt pedig mindent visz.
Kapható több színben.


Quadroo fülbevaló

Egyből megtetszett ez a darab.
Imádom az egyszerű, mégis nagyon mutatós ékszereket.
Ez pedig mennyire vagány már a hat darab 1 cm-es négyzet láncolatával.
Elég hosszú, ami szuper.
Arany és ezüst színben kapható.


Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én imádom a nagy karika fülbevalókat.
Éppen ezért is választottam egy arany színű óriás karikát.

Hagyományos óriás karika fülbevaló

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék róla.
Imádom.
Sima, nagy karika. Én azt hittem, hogy egy picit nagyobb lesz, de biztos vagyok benne, hogy valakinek már ez is óriási :D
Arany színben kapható.


Szeretem tavasszal és nyáron a feltűnőbb gyűrűket, de sajnos az ujjaim méretei miatt alig találok. Elég picik :) 
Azért szerencsére volt 2 gyűrű a méretemben.

Szögletes gyűrű

Ennek a gyűrűnek az egyszerűsége fogott meg.
Nagyon tetszik a különleges fénye, ami a szatén csiszolásnak köszönhető.
Már most tudom, hogy rengeteget fogom hordani.
Jól passzol a Fent mutatott Quadroo fülbevalóhoz.
1 méretben kapható.



BW strasszos gyűrű

Nekem nagyon tetszik ez a fekete-fehér strasszkövekkel díszített szögletes gyűrű.
Több méretben kapható, rose gold alapszínnel.



Ezt az édes kis polipot nem tudtam kihagyni.
Annyira aranyos és nagy szolgálatot tesz így nyáron a strandon, a strandkendőt, a vékony strand köntösömet összefogni ;)

Gold polip kitűző


Szép arany színe van és a hatalmas tekla gyöngy is nagyon feldobja.
Szuper kiegészítő a strand szezonban.
Arany színben kapható.


Ahogy karkötőben, úgy nyakláncban is nagyon szeretem a többsoros megoldásokat. Ez a szerelem pár éve kezdődött és azóta szinte csak ilyen típusú láncokat hordok, ezért nem is volt kérdés, hogy most is választok ilyen darabot.

Négysoros szerencsekő nyaklánc

Imádom a türkiz színű gyöngyöket. Sokkal szebb, mint a weboldalon volt látható. Nagyon jól feldobja az egyszínű ruhákat, felsőket, a türkiznek köszönhetően pedig igazán nyári kiegészítőnek számít.



A hosszúsága is számomra megfelelő. Tetszik, hogy ennyire hosszú.
Arany alapszínnel kapható.


Az utolsó ékszer is egy többsoros nyaklánc.

Tre-line nyaklánc

Ez a lánc 3 soros.
1 arany színű és 2 fekete műbőr.


A középen található arany színű foglalatban a zöldes medál nagyon különlegessé teszi a lánc megjelenését.
Az arany színű lánc a medállal és a arany színű piramis medál tökéletes összhangban van a fekete műbőrrel.


Arany-fekete alapszínnel kapható.


 Végül pedig kedveskedni szeretnék nektek egy nyereményjátékkal, amit megtaláltok a facebook oldalamon, ha a képre kattintotok!


Megéri szétnézni a Rossetti Bizsu oldalán, mert csodás ékszerek, kiegészítők, kendők vannak.
Sok újdonság és 50%-os akció!